Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.



Google PageRank

17 tény a női maszturbációról

2013.11.11. 06:05 Ig0r Fr4nkl1n

A női önkielégítésről kevesebb szó esik, hiába a férfiak erőteljesen érdeklődnek iránta. Azonban most itt van pár érdekes tény a női ezzel kapcsolatban is!

1) A legtöbb nő maszturbál, ám sokan nem vallják be. Néhány tanulmány szerint csak a nők 50 százaléka vonódik be ebbe a tevékenységbe, amíg mások szerint 92 százalék.
2) Az idősebb nők sem állnak le! Kinsey tanulmánya szerint legalább a nők 30 százaléka önkielégít 60 és 69 éves kor között is.
3) A hölgyek szeretik a vibrátorokat, 53 százalék használ ilyen eszközöket az önkielégítés során.
4) Az első vibrátort viktoriánus orvosok fejlesztették ki, hogy a hisztériát gyógyítsák a női orgazmussal. A módszer igen hatásos volt, mindenki ki szerette volna próbálni.

1345658549618.jpg
5) A nők 22 százaléka naponta önkielégít, amíg 48 százalék hetente legalább egyszer.
6) Néhány tanulmány szerint pár fertőzés meg is előzhető a rendszeres önkielégítéssel.
7) Legalább az emberek 41 százalékát kapták már rajta maszturbáláson.
8) Tízből négy nő jobban szereti azt az orgazmust, amelyet önkielégítés közben ér el.
9) Az átlagos vagina mérete 7,5-14 centiméter, de van olyan is, amely kisebb 2,5 centiméternél. Ekkor műtét is javasolt, hogy változtassanak ezen.


10) A vagina öntisztító, akárcsak a szemünk.
11) A leghosszabb női orgazmus 43 másodpercig tartott, 25 összehúzódással.
12) A világ legnagyobb csiklója 11 centiméter hosszú volt és 3 centiméter széles!
13) Amíg a férfiak azt hiszik, hogy a nők uborkákkal maszturbálnak, sokkal inkább szeretik a gyertyákat.
14) A nőknek csak a 24 százaléka éri el az orgazmust a behatolástól.
15) Tízből nyolc nő erőteljesen a csiklónak nyomja a vibrátort maszturbálás közben.
16) A szex közben termelődő ösztrogén hormontól csillogóbb lesz a haj és ránctalanabb a bőr.
17) A maszturbálás nagyszerű nyugtatóként hat férfiak és nők részére is, hogyha nem tudsz aludni, akkor használd előtte a kezedet!

forrás: blog.thebigandthebeautiful.com

Kövess Minket a Facebookon is!


Tíz szexpóz az elképesztő orgazmusért

2013.11.10. 18:54 Ig0r Fr4nkl1n

Tíz szexuális pozíció, amelyet talán még sohasem próbáltál!

1. A pillangó póz, avagy a módosított misszionárius
A nő a hátán fekszik, csípőjét az ágy szélére tolja, amíg a férfi hátulról hatol belé. Lábait is a férfi vállára helyezheti, amely fentebb tolja kissé a csípőjét, ez adja meg a behatolás különös szögét, amely intenzív hüvelyi orgazmust hozhat létre.

2. Módosított behatolási technika
A pár misszionárius pozícióból indít, a férfi mélyen a nőbe hatol, ezáltal lehetővé téve, hogy a nő összezárja lábait. A nő kissé előretolva a csípőjét lehetővé teszi, hogy a csikló sokkal erősebb ingerlésnek legyen kitéve.

3. A jogar feltárása
Bármelyik partner használhatja ezt a technikát, de az alsó személy számára egyszerűbb. Gyűrűt kell formálni a hüvelyk-és mutatóujjal a pénisz tövénél, ezzel kell lefelé húzni a bőrt, hogy az feszes legyen. Ez növeli a pénisz érzékenységét, egyben segít fenntartani a merevedést.

4. A konyhapult
A nő felfekszik a konyhapultra vagy az asztalra, a papírok és a borsszóró földre söprésével. Ez a szexuális együttlét nem igazán a pozícióról, hanem inkább a gyors menetről és az izgalomról szól.

5. Az ülő olló
Ebben a pózban a nő határozza meg a behatolás szögét és mélységét, valamint, hogy mennyire akarja stimulálni a csiklót. A férfi a hátán fekszik, térde behajlítva, a nő közrefogja az egyik lábát a csípője ellenkező oldalán, a másik lába pedig a férfi lába között helyezkedik el. A nő így könnyedén megtalálhatja a tökéletes pontot az elképesztő szexhez.

6. Állj fel!
Észbontó élmény lehet minkét partner számára, hogyha a férfi a nőt a kezében tartja. Természetesen ehhez kellenek képességek: erős férfi és kis nő, viszont maximálisra fokozhatja a szexuális élményt. Vigyázat, fizikailag erősen megterhelő!

7. Felfedni a csiklót
A női csiklót fontos felfedni a közösülés során. Ez egészen egyszerű, hiszen csak egy V-t kell formálni a mutató- és a középső ujjal, ezt kell a szeméremajkakra nyomni, így feltárulkozik a csikló.

8.Izzasztó szünet
Ez egy gyors, ám igen stimuláló szünet lehet a közösülés során. A férfi abbahagyja a behatolást, ehelyett péniszét a nő csiklójára helyezi, majd úgy rázza meg, hogy stimulálja azt.

9. Hátsó technika
Ha a srác élvezi, hogy a hátsó ajtón kopogtatsz, akkor ragadd meg a fenekét mindkét kezeddel. Lehet stimulálni a végbélnyílás környékét, hogyha tetszik neki, pedig nyugodtan áss mélyebbre.

10. Boldog ollózás
Közösülés közben a nő emelje fel a lábát, a férfi pedig tartsa a bokáit a kezében. Innentől kezdve szét teheti a lábát vagy összecsukhatja őket, a lehetőségek végtelenek.

Forrás: Sheknows.com

Mit szeretnének hallani a férfiak az ágyban?

2013.11.10. 18:37 Ig0r Fr4nkl1n

Milyen beszéddel is lehetséges elbűvölni a férfiakat az ágyban? Itt lenne öt dolog, amellyel bizonyosan az ujjaid köré lehet csavarni a férfiakat!

1) Beszélj róla
A legegyszerűbb, hogyha a nevét mondod, főként, hogyha pár nyögéssel is fűszerezed. Hidd el, ez kezdésnek biztosan nem lehet rossz!

2) Az akció
Sok férfi értékeli, hogyha olyan kérdésekkel fűszerezed a cselekedeteidet, mint “Mit is tehetnék veled?” vagy “Ez milyen érzés?”. A legegyszerűbb, hogyha elmondod, éppen mit teszel vele. Használhatsz durvább, de visszafogottabb kifejezéseket is!

3) A fantáziáid
Sok férfi értékeli, hogyha elmeséled neki, mire vágysz a párnák között. Esetleg a megvalósíthatatlan mocskos fantáziáidat is sorolhatod, hiszen arra is biztosan vevő lesz! Gyakorold a tükör előtt, hogy ne érezd magad annyira zavarban!

4) Legyenek a tarsolyodban kifejezések is
Van pár kifejezés, amelyeket előszeretettel használnak filmekben is. Ezeket előre megtanulhatod, hiszen tényleg működnek! Ilyenek például:
“Ó, igen, pont ott!”
“Ez elképesztő érzés!”
“Ne hagyd abba, csináld keményebben!”
“Annyira kívánlak!”
5) Légy kreatív!
A férfiak lehetnek éppoly bizonytalanok az ágyban, mint a nők. Hogyha biztatod, akkor lehetséges, hogy sokkal jobban fogja érezni magát, megnő az önbizalma abban, amit éppen csinál. Néha néhány halk nyögés is nagyon hatékony lehet, szóval ne félj kreatív lenni! Bármit is teszel a szex csak izgalmasabb lesz tőle!

 

forrás: SheKnows.Com

Az egér megvédi társát a rátámadt kígyótól!

2013.11.10. 16:25 Ig0r Fr4nkl1n

A hősies egeret utána nem hagyták bent a terráriumban hanem szabadon engedték, mert ilyet még egy gondozó sem látott.


Hogyan repítsd a fellegekbe a barátnődet?

2013.11.10. 16:14 Ig0r Fr4nkl1n

A csábítás és az elvárások nagyon fontos szerepet játszanak a szexuális együttlét során. Hogyan legyél a mestere annak, hogy a barátnőd a legjobbat várja el? Fontos, hogy a nap folyamán folyamatosan alakítsd ki az elvárásait! Van pár igazán izgalmas tipp, amellyel te lehetsz a csajod legjobb numerája! 

Napközben
Reggel mond el neki, hogy nagyon izgalmas dolgot terveztél az estére, de semmiképp se áruld el, hogy mi az! Gondolkozzon, fantáziáljon csak ő maga! Hogyha nagyon érdekes dolgokat vár el, akkor sokkal nagyobb durranást fogsz te magad is elérni.

Amikor hazatér
Amint hazaér, azonnal vezesd be a fürdőbe, készíts neki illatos, ellazító vizet. Óvatosan simítsd végig a testét szivaccsal, majd engedj neki egy kis szabadidőt, hogy megszárítkozzon. Amikor visszatér a hálószobába, akkor fektesd végig az ágyon, majd masszírozd meg. Hogyha jól csinálod, akkor mindenképpen fel lesz izgulva a masszázs végére!


Izgasd a teste minden szegletét

Mielőtt megcsókolnád..
Csókolgasd az ajkai körül, lélegezz a fülébe, majd csókold meg lágyan. Puszilgasd a nyakát, majd csókold meg szenvedélyesen, hogy többre vágyjon.

Mielőtt hozzáérnél a melleihez…
Simogasd végig a tenyereddel a mellei környékét, óvatosan húzd át az ujjadat közöttük. Érintsd meg a mellbimbóit a tenyereddel, majd az ajkaiddal is.

Mielőtt orálisan kényeztetnéd…
Csókold meg és nyaldosd végig a külső szeméremajkait és a belső combját. Majd hagyd abba! Biztosan az őrületbe fogod kergetni ezzel, de amikor újrakezded, akkor sokkal inkább fel lesz izgulva.

Mielőtt behatolnál…
Hatolj be a hüvelyébe az ujjaiddal vagy a nyelveddel. Először csak a péniszed hegyét nyomd be egy kis időre. Ez is hasonló hatást fog elérni, mint az előző.

Több csábító tipp

Szopogasd az ujjait
Kapd be az ujját és szívogasd, majd lassan térj rá a következőre. A lábujjakkal is próbálkozhatsz, de ezt nem minden nő kedveli.

Játssz a hajával
Óvatosan simítsd végig a haját, húzd át az arcán és az ajkain.

Játszatok erotikus játékokat
A szexes társasjátékok szinte minden erotikus boltban megvásárolhatóak. Ezekkel új ötleteket vezethetsz be a szexuális életetekbe.

Tompítsd el az érzékeit
Kösd be a szemét, esetleg kösd ki az ágyhoz a karjait. A bizonytalanság miatt még élvezetesebb lesz számára a szex.

Hagyd ott
A stimulálást hagyd abba percekre, így még inkább fel fog izgulni, és odáig lesz, hogyha tovább folytatod


forrás: AskMen.Com

süti beállítások módosítása